76 - Az étkezőszalon

Published: May 1, 2011, 4:22 p.m.



Ebben a teremben úgy terítették meg az asztalt, ahogy az Ferenc József idejében kisebb körben elköltött, családi vacsoráknál szokásos volt. A gálavacsorákra kizárólag a rezidencia nagy dísztermeiben került sor. Az asztal a „legfelsõbb udvari asztal” elõírásai szerint van megterítve, még a legszûkebb családi körben elköltött vacsora is szigorú ceremónia szerint zajlott. Az asztalt mindig ünnepélyesen feldíszítették, középen virágokkal, gyümölcsökkel és édeségekkel ékesített, aranyozott asztaldíszek álltak. Az ezüst tányéralátéteken mûvészien hajtogatott damaszt asztalkendõk voltak. Mindig csak egy fogáshoz terítettek, a leveshez és a desszerthez porcelántányérokat, az összes többi fogáshoz ezüsttányérokat használtak. Az ezüst evõeszközökön a kétfejû sas látható. Minden fogáshoz más bort szervíroztak, mindig más pohárban. A zöld poharat rajnai borokhoz használták. Ezenkívül mindenkinek saját boros- és vizeskancsója, valamint sótartója volt. Az ételeket az udvari konyhából fûtött melegítõdobozokban szállították az adott lakosztályba és ott egy szomszédos helyiségben szén-, késõbb pedig gázrezsón tartották melegen, hogy mindig frissen és megfelelõ hõfokon tálalhassák õket. A császár az asztalnál középen ült, vele szemben pedig díszvendége, és így következtek a vendégek, rokonsági fok vagy rang szerint. Hölgyek és urak mindig felváltva ültek, társalogni csak az asztalszomszédokkal szabadott. A vendégeknek a császárral egyidõben szolgáltak fel, aki azonnal hozzálátott az evéshez. Mihelyt a császár letette evõeszközét, a fogást befejezettnek nyilvánították, és az asztalt azonnal leszedték. Ezért a császár mindig ügyelt arra, hogy csak akkor tegye le az evõeszközét, ha a vendégei befejezték az evést. Egy vacsora 9–13 fogásból állt és legfeljebb 45 percig tartott, a kávét és a likõrt azt követõen egy másik teremben szolgálták fel, ahol a férfiak dohányozhattak is. Ezzel befejezõdött a császári lakosztályokat bemutató körsétánk. Ha érdekli ez a téma és szeretne még többet megtudni arról, hogyan laktak a bécsi császári udvarban, tekintse meg a császári udvar bútorainak gyûjteményét, ahol a Habsburgok legkülönbözõbb rezidenciáiból számos berendezés és enteriõr látható. A császári lakosztályok kijáratával szemben található a 3-as metró megállója, ahonnan 3 megállót utazva (5 perc) kényelmesen el lehet jutni a császári udvar bútorgyûjteményéhez. Nem utolsó sorban pedig fel szeretnénk hívni figyelmét a Schönbrunni kastély, a császári család egykori nyári rezidenciájának lakosztályaira. A császári lakosztályokat elhagyva a Ballhausplatzra ér – közvetlenül az osztrák szövetségi elnök hivatali helyiségeinek bejárata mellett, és a szövetségi kancellári hivatallal szemben jut ki a térre. A tájékozódáshoz a kijáratnál található térkép is segítséget nyújt. Végezetül köszönjük látogatását, amellyel hozzájárult a császári lakosztályok fenntartásához. További kellemes bécsi idõtöltést kívánunk!.

www.hofburg-wien.at | Download Tour-Guide (PDF)
© by Schloß Schönbrunn Kultur- und Betriebsges.m.b.H.