Space Bar 117 – A rough restart.

Published: Jan. 18, 2017, 4:40 p.m.

TÚLÉLTÜK! Igen, mi is. ;p 2016 véget ért, és remélhetőleg nem fog már sokáig kísérteni az emléke. Ahogy a kihagyás hosszához illően hosszú bevezetőben Flash kifejti, még egy darabig nyögni fogjuk a tavalyi év hatását, de remélhetőleg inkább csak anyagilag. Erkölcsileg biztos nem, az erkölcs szót továbbra sem ismerjük. :D A főtémát most halasztottuk; a mai bő másfél óra inkább évzáró/évindító, hogy beröffentsük az antianyag-reaktort, miután végre sikerült kisöpörnünk belőle anya száraz bejglijét (el kellett valahova rejteni, na, nem sérthetjük meg azzal, hogy az asztalon hagyjuk!) és az ipari mennyiségű üres szaloncukorpapírt, amit akkurátusan visszaakasztgattunk a karácsonyfára*, nehogy észrevegyék, hogy lelegeltük az egészet. Azt még keressük, hogy a szilveszteri vérborgőzös partin ki dobta a bár fáját a hajtóműbe. Abból még pálinkát akartunk főzni, te állat! Ez úton is köszönjük Nektek a rengeteg támogatást, amit tavaly összedobtatok! Ahogy ígértük, meglesz a hatása, és most már konkrétan érezhetitek is, megjött az új hardver, amit csak a podcast kedvéért szereztünk be. :) Következő kampányunk: új mikrofont Morginak! Az adásban ejtünk egy-két szót sorozatokról - csak azokat sorolnám fel itt, amik újak: Szépen halad tovább a két újonc: Travelers és Incorporated. Kijött egy karácsonyi epizód a Sense 8-hez. Egyben megjelent a Trollhunters első évada. Guillermo del Toro, Anton Yelchin, Kelsey Grammer és még sokan mások. Nem biztos, hogy beleillik majd a profilunkba, de: Taboo. Tom Hardy. Pont. De van benne egy adag Jonathan Pryce és Mark Gatiss is. :) Kijött a Lemony Snicket’s A Series of Unfortunate Events első évada is. Neil Patrick Harris veszi át Jim Carreytől a stafétát. A Space Bar ⅔-os többsége ajánja a Lethal Weapont, plusz az Archer-rajongók mindenképpen vessenek egy pillantást a zseniális Pacific Heatre, megéri! Kicsit elbeszélgetünk egy filmről, amit nagyon ajánlunk mindenki figyelmébe: Zero Days. Ennek kapcsán felmerül egy több komponensből álló, biológiai vírus is. Flash a The Snowman and the Snowdog című gyerekhorrort ajánlja figyelmetekbe, Morgi pedig új retro bundle-t. A zenét ma Andy Moor szolgáltatja: Fade To Light (Original Mix) *: már ha a karácsonyt még ünneplik a Space Bar idejében. Tényleg, mikor is vagyunk? Elérhetőségek: Web oldalunk ITunes RSS Twitter Facebook Ha tetszett a műsor, itt adhatsz borravalót a műsorvezetőknek!